Kapócs Zsóka
1979 február 19.-én született Sopronban.Gyerekként dzsesszbalettozott, steppelt és modern táncokat táncolt. Az elsõ modelliskolába 1994-ben iratkozott be, ekkor még mint pályakezdõ vállalt fotózásokat ismertebb cégeknek. Az 1998-as évben a Miss Universe Hungary szépségversenyen a döntõbe jutott, ezt követõen pedig három versenyen is hazavihette a legszebbnek járó díjat. A fotózások, a modellkedés és a televízió után a színészet iránt kezdett érdeklõdni, így a 2004-es év nagy fordulatot jelentett számára, jelentkezett a Színmûvészeti Egyetemre.
A tanulás után ismét a televíziózással próbálkozott, Frei Tamás és csapata kiválasztotta egy mindennap jelentkezõ magazinmûsorba, ami azóta sem indult el. A nagy várakozásban az RTL Klub behívta egy válogatásra, így került a Szombat Esti Láz mûsorába, amit a rádiózás váltott fel a Danubiuson, a Reggeli Csiliben. Ennek oka, hogy egy rádiómûsorban megjegyzést tett a homoszexuálisokra, ezért Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója kirúgta a mûsorból és a csatornától.
Elsõ lemeze Karády dalok címmel 2009. októberében jelent meg.
Néhány dolog a lemezről.
A Karády-dalok mellett található egy, a kor és a lemez hangulatának megfelelő vadonatúj felvétel, amely Gyarmati István tehetségét dicséri, és kifejezetten Zsóka számára készült. Talán az album varázsereje is ebben rejlik: régi dalok a múltat idézve, mégis a jelenben, a jelenkor titokzatos hangján felcsendülve. A korongon Karády Katalin dalai stílusukat, hangulatukat megőrizve, ám a modern stúdió technológia alkalmazásával készített felvételek hallhatók, egy sejtelmesen búgó női hang, egy zongora, valamint basszus és dob kíséretében.
Hosszú éveken át együtt élt Kamarás Iván színésszel, majd öt év után szakítottak.
Jelenleg Habony Árpáddal a miniszterelnök legbizalmasabb személyes tanácsadójával randevúzik.
Modelliskolái
1994 – Nemzetközi Divatstúdió
1998 – Sütő Enikő Modelliskolája
Versenyei
1998 – Miss Universe Hungary (döntő)2
2000 – Queen Of The World magyarországi döntője (I. helyezés)3
2001 – Miss World Hungary (I. helyezés)
2006 – FHM 100 Bombázó (I. helyezés)
Munkái
1997 – Modellkedés itthon (Adidas, Bleifrei, Metro, fürdőruha-, fehérneműkatalógusok)
2000 – Szépségversenyek
2001 – Szatelit TV „Rúzs” című esti erotikus műsorának társműsorvezetője Havas Henrik mellett
2002 – TV2 Promo Sapiens műsorvezetője
2006 – Szombat esti láz műsorvezetője
2006 – Danubius Rádió Reggeli Csili műsorvezetője
